2012. január 25., szerda

Raguleves nyúlból

Nagyon szeretjük a raguleveseket. Főleg Nagy B. mostanában beteg volt, és az én amúgy sem sokat evő gyermekem szinte semmit sem evett. Ezért kitaláltam hogy ragulevest csinálok neki. Viszont ezúttal nyúlból készítettem, mivel  a két nyúl sok lett volna sütve, az apróbb részeket levettem és a levesbe tettem. Egyébként majd felteszek egy pikáns nyúllevest is hamarosan amibe oreganót kell, tenni az is nagyon finom. Mint mondtam a leves teljes siker volt, mivel a gyerkőc többször is szedett belőle, sőt vacsorára is kért :)


Raguleves nyúlból:
nyúl - apróbb részei, illetve ha comból csinálnám én, biztos kicsontoznám és kockára vágnám a húst
zeller
sárgarépa, fehérrépa
hagyma
 tárkony
 2-3 ek mustár
 fél doboz tejföl
ha valaki kicsit sűrűbbre szeretik akkor egy 1-2 kanál lisztből álló habarás

A nyulat odateszem főni, folyamatosan lehabozom, majd 30-40 perc főzés után melléteszem a megpucolt, nagyobb darabokra vágott zöldségeket. Fűszerezem sóval, egész fekete borssal, tárkonnyal, és egy kevés oregánóval. Hozzáadom a mustárt (ha nem elég pikáns a végén még adok hozzá). Amikor már puhák az zöldségek is, hozzáadom a leves levével elkevert tejfölt, majd ha gondoljuk a habarást. Megkóstoljuk, ha kell még fűszer adunk hozzá. Tehetünk bele tésztát, vagy csipetkét, de levesbetét nélkül is megállja a helyét. A lényege az hogy jó pikáns, levest kapjunk. :)



2 megjegyzés:

  1. Vikvi, szeretettel meghívlak egy eseményre, melyen jutalmat kapsz tőlem sikeres blogolásod fáradozásaiért :)
    http://vicuska13.blogspot.com/2012/01/magyarok-asztala-szepseg-mosoly-es.html
    A nyúllevest zöldséggel, mustárral szeretem én is, legközelebb tárkony is kerül bele, megjegyeztem :)

    VálaszTörlés