2013. március 11., hétfő

Répa pite fehér csokoládés krémsajtos krémmel - No. 50

 Innentől van a finálé mondhatni. Ez az 50. pitém. Még a nyáron, amikor nyaral elcsúsztam a pitékkel. De úgy döntöttem nem év közben hozom be a lemaradást, hanem az utolsó hét, utolsó három napján. Tavaly március 13.-án kezdtem el a pités bejegyzéseket, és idén március 13.-án szeretném befejezni. Tehát visszaszámlálás indul. Holnap megint érkezem egy pitével. Íme az 50.
Nagyon szeretem a répás sütiket. Most pitében próbáltam ki és nem bántam meg. Nagyon jó lett és a krémje valami isteni. A fehér csokis krémsajtos krém nagyon jól passzol a répás ízvilághoz. Kis csokireszelék, és pillangók kerültek a tetejére. Mert bizony a kis fiúknak is tetszenek a pillangók.



  Répa pite fehér csokoládés krémsajtos krémmel:

Tészta:

1 és 1/4 csésze liszt
1 tk cukor
11 dkg vaj
bő csipet só
7-8 ek víz és ebben elkeverve 1 tk ecet

A lisztet elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd a vízzel összegyúrjuk. A hűtőben állni hagyom 1 óra hosszát. Majd lisztezett felületen, kinyújtom és a ki vajazott  formába teszem. Elősütöm, 180 fokon, 10 percet vakon. Vagyis beleteszek egy sütőpapírt és öntök bele rizst, babot vagy bármit ami süthető. 10 perc után kiemelem, majd mehet bele a töltelék és tovább sütöm.

Töltelék:

1 csésze liszt
1/2 tk sütőpor
1/8 tk szódabikarbóna
csipet só
1 és fél tk fahéj
7 dkg olvasztott vaj
1 csésze cukor
1 kt vanília
1 tojás 
1 csésze reszelt répa
4 ek tej

A tojást elkeverem, a cukorral, a vajjal és a tejjel. Majd hozzákeverem a lisztet, a sót, a fahéjat, a sütőport, és a szódabikarbónát. Majd a végén hozzáadom a répát. Az elősütött tésztára öntöm és sütöm 35-40 percig.

Amikor kihűlt díszítem.


Krém:

1 tábla olvasztott fehér csokoládé
15 dkg krémsajt
1 tk vaj
1 zacskó vaníliás cukor
ízlés szerint porcukor

A csokit megolvasztom. A krémsajtot, kikeverem a porcukorral, a vaníliával és a vajjal. Majd elkeverem, a hűlt olvasztott csokoládéval.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése